Ha végigkísérjük az alvadásgátló gyógyszerek „életpályáját” a felfedezésük­től napjaink mindennapi gyakorlatáig, mindenképpen észre kell vennünk, hogy az indikációk fejlődése és új indikációkra történő törzskönyvezésük bizonyos szabályokat követ.

A felső gasztrointesztinális traktusból származó akut vérzés kórházi ellátást igénylő életveszélyes állapot. A varix és nem varix eredetű akut vérzések ellátása több szakma összefogását igényli. A komplex ellátási program fel­öleli a keringést stabilizáló sürgősségi ellátást, a szakszerű transzfundálást, a savszekréció-gátló és vazoaktív farmakológiai terápiát, az endoszkópos diagnosztikát és kezelést, továbbá esetenként az invazív radiológiai és a sebészeti beavatkozást is.

A direkt orális alvadásgátlók jobb életminőséget, nagyobb betegelégedett­séget és jobb terápiás adherenciát eredményeznek pitvarfibrillációban, mint a K-vitamin-antagonisták. Mindezek fényében nem meglepő, hogy az új terápiás irányelvek e gyógyszercsoportot javasolják a pitvarfibrilláció első vonalbeli kezeléseként.

European Heart Journal – Cardiovascular Pharmacotherapy, 2021. január

A szérum kalciumszintjének eltérései gyakoriak, és mindig diagnosztikai erőfeszítéseket kell tennünk a kiváltó ok feltárására. A klinikai gyakorlat­ban segít ebben a parathormonszint meghatározása. Számos tünet ese­tén gondolnunk kell a hypo- vagy a hypercalcaemia lehetőségére. Mind a hypo-, mind a hypercalcaemia kezelendő, mert rövid és hosszú távú következményeik jelentősek. A hypocalcaemia életveszélyes szívritmus­zavarokat, izomgörcsöket, akár laryngospasmust okozhat, míg a szérum tartósan emelkedett kalciumszintje – a kiváltó októl függetlenül – fokoz­za az atherosclerosis, a kardiovaszkuláris halálozás és a nephrocalcinosis kockázatát.

A pitvarfibrillációval kapcsolatos fokozott morbiditási és mortalitási ri­zikó hátterében kiemelkedő szerepet játszanak a ritmuszavar előidézte thrombemboliás események. 

Az egyik legtekintélyesebb orvosi szaklap szerint az apixaban hatékonyságát igazoló vizsgálat nyomán gyökeresen változott meg a pitvarfibrilláló betegek stroke-pevenciója.

Pitvarfibrilláció és az orális antikoagulálás kontraindikációja esetén meg­fontolható a bal pitvari fülcse perkután zárása. A beavatkozásra alkalmas betegek kiválasztását standardizált algoritmusok segítik. A mérsékelt stroke-kockázatú betegek számára a Watchman-féle okklúder behelyezése előnyösebb, mint a K-vitamin-antagonistával végzett orális antikoagulálás. Hasonlóan jó eredménnyel helyezhetők be más típusú okklúderek is.

A dabigatran-etexilát egy szájon át adagolható direkt thrombin-inhibitor. A K-vitamin-antagonistákkal ellentétben – és a többi direkt orális alvadásgátlóhoz (DOAC, direct oral anticoagulant) hasonlóan – a dabigatran csökkenti a vérzéses szövődmények előfordulását, nem igényli az alvadási paraméterek folyamatos monitorozását, és alig lép interakcióba élelmiszerekkel vagy más gyógyszerekkel. A dabigatran gyakori javallatai közé tartozik a mélyvénás thrombosis, a pulmonalis embolia, valamint nonvalvularis pitvarfibrillációban (NVAF, nonvalvular atrial fibrillation) az emboliás szövődmények prevenciója. 

A nem K-vitamin-antagonista orális alvadásgátló szereket széles körben alkalmazzák a stroke és a szisztémás embolizáció terápiájában és prevenciójában. Az egyes gyógyszerek hivatalos alkalmazási előirata szokványos klinikai körülményekkel számol, ám bizonyos klinikai szituációkban szükség lehet a dózis csökkentésére. Rendkívül fontos a megfelelő adagolás kérdése, mivel mostanában egyre több vizsgálat igazolja, hogy az esetek igen jelentős részében nem elegendő a beteg számára felírt mennyiség. Úgy tűnik, hogy a mindennapi gyakorlatban a felíró orvosok jobban félnek a gyógyszerhatásra visszavezethető vérzésektől, mint a betegség spontán rosszabbodásától (stroke/embólia), mely az esetek jelentős hányadában ahhoz vezet, hogy a beteg a szükségesnél kisebb dózisban kapja a gyógyszert.

Archives of Cardiovascular Diseases, 2017

A gyógyszer-adherencia kiemelt tényező a betegségek hosszú távú prognó­zisában, melyet számtalan tényező befolyásolhat. Ha megértjük a gyógy­szerelhagyás körülményeit, specifikusan tudjuk kiválasztani azt a gyógy­szert, melyet a betegek nagy biztonsággal szednek, illetve nem hagynak el. Egy friss vizsgálatban a való életből vett adatok alapján kimutatták, hogy a pitvarfibrillációval élő betegek a rivaroxabant fegyelmezettebben szedik, mint az apixabant.

PLOS One, 2018. április